2013. Év fája és madara

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979 óta minden esztendőben kiválasztja az Év madarát. A program célja olyan fajok széles körű megismertetése, amelyek valamilyen okból veszélyeztetettek, és a védelmükben fontos szerep jut a lakosságnak. Az idei évben a madárbarátok szavazatai alapján ezt a címet, és az ezzel járó fokozottabb figyelmet a gyurgyalag nyerte.

Ez az igen látványos madárfaj rendszertanilag a szalakótaalakúak rendjébe, azon belül a gyurgyalagfélék családjába tartozik. Különleges eleme madárvilágunknak, mivel Európában a közeli rokonai közül egyedül csak ez a gyurgyalag faj található meg. A család szinte összes többi tagja a trópusi és szubtrópusi területeken fordul elő.

Hazánkban nem állandó madár, sőt egy-egy év során igen rövid időt tölt nálunk, körülbelül négy és fél hónapot. Májusban érkezik meg az afrikai telelőterületekről, és a nyári költés után az időjárástól függően augusztus végéig, szeptember elejéig- közepéig marad. Ekkor nagy csapatokban vonul déli irányba, széles sávban repül át a Földközi-tenger felett, majd Kelet-Afrikán át érkezik meg az Egyenlítőtől délre található telelőhelyekre.

Külső megjelenését tekintve talán a legszínpompásabb madarunk. Hasoldala kékeszöld, a dolmánya, feje gesztenyebarna, a vállán és torkán sárga folt látható, míg a fejét fekete szemsáv és torokszalag díszíti. A farktollai zöldek és hosszúak, a két középső még túl is nyúlik a többin. A madár repülés során alulról szemlélve is feltűnő, a világos szárnybélés és a fekete szárnyszél egymástól elütő színe miatt. A hím és a tojó színeiben nincs jelentős különbség, a fiatal egyedek színe halványabb, szárnyuk zöldes árnyalatú és nincsen fekete sáv a torkukon. A kifejlett egyedek testhossza 27-29 cm, kb. rigó nagyságúak.

A gyurgyalag különböző repülő rovarokkal táplálkozik. Vékony ágakon, vezetékeken ülve várakozik a zsákmányra, melyet repülés közben kap el, a farktollaknak köszönhetően hirtelen tud irányt változtatni. Étrendjében szerepelnek lepkék, szitakötők, legyek, repülő bogarak, hártyásszárnyúak (darazsak, méhek). Az utóbbiak fullánkját egy faághoz dörzsölve távolítja el, egyébként a szervezete valamennyire ellenálló is a fullánkban lévő méreggel szemben. Régen a méhfogyasztása miatt a gyurgyalagot méhészmadárnak nevezték, és a méhészettel foglalkozó emberek sokszor még ma sem látják szívesen ezt a madarat. Ugyanakkor a vizsgálatok kimutatták, hogy a gyurgyalag táplálékának csak kis részét képezi a házi méh, és inkább csak hideg időben ejti el őket.

A gyurgyalag függőleges lösz- és homokfalakban telepedik meg, mint például a folyók partfala, elhagyott vagy még működő homok- és agyagbányák falfelszíne. Különösen kedveli a frissen képződött csupasz felületeket. A megfelelő falba egy üreget fúr, és a 100-200 cm hosszú járat végén kiszélesedő részbe helyezi el 6-7 tojását. A tojásokat egyenként, 1-5 napos időközönként rakja le, így a fiókák nem egyszerre, hanem egymás után kelnek ki, és eltérő fejlettségűek lesznek. A kotlási idő 20-22 nap, a fiókák 30 napos korukban válnak röpképessé. A költésben és a fiókák táplálásában mindkét szülő részt vesz. A gyurgyalag telepesen költ,
tehát egyazon helyen, egymás közvetlen szomszédságában több tucat pár hozhatja létre saját üregét. A folyópartokon sokszor a parti fecskével közös telepen fordul elő.

A hazai állománya az 1960-as években jelentősen csökkent, ezért is lett az Év madara mozgalom indulási évében, tehát 1979-ben az első megválasztott faj. Ezután az egyedszám az 1980-as, ’90-es években növekedésnek indult, és jellemzőek voltak nagyobb, akár több száz pár által alkotott telepei. Azonban az utóbbi 15 évben újabb egyedszám csökkenés figyelhető meg, jelenleg a gyurgyalag állománya 20-30 ezer pár közé tehető, és legnagyobb része 20 párnál kisebb telepeken költ.

Mint a legtöbb vonuló madarat, a gyurgyalagot is hátrányosan érintik az éghajlatváltozás, az ezzel együttjáró szélsőséges időjárási események, és az afrikai telelőhelyeken zajló emberi tevékenységek. A vonulási veszteség nehezen csökkenthető, ezért nagyon fontos a minél nagyobb utódszám biztosítása.

Azonban hazánkban is több tényező veszélyezteti a költést. Bár fokozottan védett madár (eszmei értéke 100 ezer forint), ennek ellenére előfordul emberi pusztítás. Ennek egyik formája az illegális vadászat, a másik a fészektelepek szándékos megsemmisítése pl. a nyílások eltömésével. Ha ez költési időben történik, akkor a fiókák mindig, esetenként pedig a szülők is elpusztulnak. Sajnos ilyen eset a tavalyi évben is történt Harkány közelében.

A még működő homokbányákban sokszor elbontják a fészkelőhelyként szolgáló falat. A felhagyott bányákban a helyreállítás (rekultiváció) során az előírásoknak megfelelően rézsűs falat alakítanak ki, amely azonban kedvezőtlen a gyurgyalag megtelepedéséhez. A természetes folyamatok közül a partfalak benövényesedése csökkenti a fészkelésre alkalmas helyek számát, a folyók mentén pedig a nyár eleji zöldár semmisítheti meg a telepeket. Az egyedszám veszteségben nem hanyagolhatók el a mezőgazdaságban használt rovarirtó szerek általi mérgezések, és az autóforgalomból eredő gázolások.

A gyurgyalag hazai állományának védelme érdekében a szakemberek kidolgoztak egy átfogó fajvédelmi programot, amely tartalmazza többek között a már meglévő telepek védetté nyilvánítását, a fészkelőhelyként szolgáló partfalak rendszeres felújítását, karbantartását, szükség esetén mesterséges partfalak kialakítását. Fontos a telepek felmérése, folyamatos nyomon követése, a gyurgyalagokkal kapcsolatos kutatások kibővítése. Bárki bekapcsolódhat az állomány feltérképezésébe, ha tudomása van gyurgyalag fészektelepről. Az adatokat a parti fecske adatok mellett a www.fecskefigyelo.mme.hu honlapon várják. Nélkülözhetetlen továbbá az ismeretterjesztés a lakosság, a bányatulajdonosok, és a méhészek körében. Remélhetőleg a gyurgyalag alaposabb megismerését és védelmét az idei Év madara cím is segíteni fogja.

 

Források:
Természet BÚVÁR 2012/ 6.
www.mme.hu
Európa madarai-Collins képes madárhatározó
Összeállította: Csikós Eszter

Az Országos Erdészeti Egyesület 1996 óta az Év fája címmel tüntet ki olyan fafajokat, amelyek az utóbbi időben háttérbe szorultak a köztudatban, az erdészeti szakmában, és bizonyos okokból fontos lehet az alaposabb megismerésük. Idén a szakmai testület választása
a házi berkenyére esett.

A nemzetség tudományos neve (Sorbus) a termés tulajdonságaira utal: vagy a kelta (sorbus), azaz fanyar szóból származik, vagy a latin sorbilis, azaz felszürcsölhető szóból ered. A magyar berkenye szó valószínűleg szláv gyökerekkel rendelkezik. A latin (domestica) és a magyar (házi, máshol kerti vagy szelíd) fajnév arra utal, hogy régóta termesztik is. Szokták még fojtós berkenyének, fojtóskának is hívni, a termés nyálkahártyát összehúzó hatása miatt.
Régi írásokban előfordul a süvöltin jelző is, amely a termés körteszerűségére utal. További régi, érdekes nevek a csórmány, pecérkefa, kocérka és tyúkszemfa, ezek jelentése ma már nem ismert.

A házi berkenye a rózsafélék családjába, azon belül az almafélék alcsaládjába tartozik. Alapvetően egy mediterrán jellegű faj, melegigényes és kerüli a kemény fagyokat. Ezért természetes elterjedési területét Európa déli, délkeleti és középső részei képezik. KözépEurópában a dombvidékeken 100-400 méter tengerszint feletti magasságnál fordul elő, míg a dél-európai hegyvidékeken 800 méterig is megtalálható.

Azonban már az ókor óta ültették termesztési céllal, így sok esetben az eredeti elterjedési területén kívül is fellelhető. Hazánkban is régóta vitatott kérdés az őshonossága. Egyesek a szórványos, és főleg kultúrkörnyezetben való előfordulása miatt ültetettnek tartják, a másik vélemény szerint az utolsó jégkorszak után természetes módon telepedett meg a Balkán-félsziget irányából. Az utóbbi évek kutatásai az őshonosságot erősítik meg.

A fafaj természetszerű hazai élőhelyei a középhegységek melegebb, délies kitettségű oldalai, ahol főleg cseres tölgyesekben, mész- és melegkedvelő tölgyesekben, néha gyertyános tölgyesekben elegyfajként található meg. Sokszor fordul elő erdőszegélyeken, felhagyott és használt szőlőkben, kertekben, gyümölcsösökben, ezek azonban nagy valószínűséggel ültetett példányok.

A házi berkenye lassan növő faj, magányosan állva 10-15, zárt erdőben legfeljebb 25-30 méteres magasságot ér el, míg élettartamát tekintve igen magas életkort, akár 400-500 évet is megérhet. A Balatontól délre található Teleki községben tavaly nyilvánítottak védetté egy 300 évesre becsült egyedet.

Az év fájának kérge foszladozó. Levelei páratlanul szárnyasan összetettek, egy levélgerincen 13-21 db kis levélke található, melyek széle fűrészes. Az őszi lombszíneződése nagyon látványos, ilyenkor a fa a sárga, narancssárga, piros és barna színek árnyalataiban pompázik. A lehullott levelek télen nem bomlanak le, tavaszig a fák alatt láthatóak.

A házi berkenye májusban hozza fehér színű, erős illatú virágait, melyek 6-12 virágból álló, ernyő alakú virágzatba tömörülnek. A megporzásban fő szerepet játszanak a rovarok, de a szél is szállítja a virágport. Termései szeptember körül érnek, apró körtékre, néha almákra emlékeztetnek, alapszínük változatos: sárga, sárgáspiros, barnássárga, ezenkívül világos pöttyök (paraszemölcsök) díszíthetik. Bár színük alapján már éretteknek tűnnek, a termések csak azután fogyaszthatók, miután megbarnulnak és puhává válnak. Egészen addig a bennük lévő kősejtek és a csersav miatt ízük fojtós és élvezhetetlen.

A terméseket kisemlősök (rágcsálók, nyest, nyuszt, mókus), nagyobb testű emlősök (borz, vaddisznó, őz, szarvas) és madarak fogyasztják és ezáltal szerepet játszanak a magok terjesztésében. Az érett termések emberi fogyasztásra is alkalmasak, belőlük lekvárt, pálinkát szoktak főzni, ezenkívül almamust és –bor készítésének adalékanyagául használják.

 

Hazánkban a házi berkenye védett, eszmei értéke 10 000 Ft. Fő veszélyeztető tényezői a művelési mód megváltozása során történő fakivágások (szőlő és gyümölcsös kivágások, ill. telepítések), az erdőgazdálkodással járó termőhelyi változások, a tájidegen fafajok megjelenése, és a túlszaporodott vadállomány rágása. A faj magjaiból nehezen fejlődnek ki magoncok, majd csemeték és fiatal fák, így ez a tényező is hátráltatja a fennmaradását.

 

Források:
Természet BÚVÁR 2012/ 6.
Simon T.: A magyarországi edényes flóra határozója- Harasztok, virágos növények. 2000
Mayer, Schwegler: Fák és cserjék határozókönyve. 2002
www.azevfaja.hu
Összeállította: Csikós Eszter