A gubacsok változatos világa

A gubacsok változatos világa

A gubacs, vagy -ahogy a régi népnyelvben hívták- guba elsősorban fás szárú növények szöveteiben létrejövő sejtburjánzás, melynek kifejlődését egy idegen szervezet (pl. vírus, baktérium, gomba fonálféreg, rovar, atka) váltja ki. A rovarok közül leggyakrabban a gubacsdarazsak és a gubacslegyek játszanak szerepet a kialakulásukban.

A gubacs „bölcsőként” szolgál a gubacsot okozó szervezet számára. A gubacsdarazsak például a még fejlődésben lévő növényi részekbe (rügy, gyökér, fiatal hajtás, virág) szúrják bele petéjüket a tojócsövük segítségével. A növény védekezésként egy sejtszaporulatot hoz létre a pete körül, az így kialakuló „fészek” pedig megfelelő körülményeket biztosít a rovar számára a fejlődéshez. Védelmet nyújt az időjárás viszontagságaival és más élőlényekkel szemben. Ráadásul a gubacs felszíne sokszor ragadós, tüskés, ami plusz védelmet jelent.

A gubacskamrában a petéből először kialakul a lárva, majd a bebábozódás után a kifejlett rovar kirágja magát addigi lakóhelyéből. Honnan tudhatjuk meg anélkül, hogy szétszednénk, hogy a kis rovar elhagyta-e már a gubacsot? Igen egyszerűen. Ha látunk rajta egy kis lyukat, akkor már távozott, de ha sértetlen a gubacs külseje, akkor még minden bizonnyal benne tanyázik.

A gubacs egy idő után elveszti az eredeti jelentőségét, de egy kisebb életközösségnek nyújthat másodlagosan élőhelyet. Bizonyos hangyák például előszeretettel költöznek be elhagyott gubacsokba.

A gubacsok méret és alak szerint rendkívül változatosak: minden gubacsokozó faj a meghatározott gazdanövényen a rá jellemző gubacs kifejlődését serkenti. A tölgyeken több mint 200 fajt írtak le eddig.

A golyógubacs, ahogy neve is mutatja gömb alakú és a tölgyleveleken fejlődik ki. Nyár végén sokszor tömegesen láthatjuk a pirosasra színeződő golyókat, a benne fejlődő gubacsdarazsak októbertől válnak kifejletté, majd a parányi, pár milliméteres hártyásszárnyúak a levelek lehullása után, novemberben, decemberben hagyják el otthonukat. A téli hideget jól tűrik, januárban és februárban a rügyekbe szúrják bele petéiket, így biztosítva a következő nemzedéket.

Mára kissé feledésbe merült a gubacsok felhasználása, pedig régen a magyar erdőgazdálkodásban is fontos erdei mellékterméknek számítottak. Magas csersav tartalmuk miatt tinta készítéshez, szövetfestéshez, bőrök cserzéséhez használták. A 19. században az ország jelentős kereskedelmi cikkének számított a magyar gubacs, a legjobb minőségűeket a szlavóniai tölgyesekben gyűjtötték és onnan nyugatra szállították. Orvosi célokra is alkalmazták: vérzéscsillapító és sebösszehúzó hatásukat már Hippokratész idejében ismerték.