Interjú Donkó Ferenccel az Év Erdésze Verseny ötödik legjobb helyezettjével!

Donkó Ferenc – Az ötödik legjobb!

A NEFAG Zrt. erdészével a 2019 – es Év Erdésze Verseny döntője után beszélgethettem, aki a döntőbe jutva 25 szakemberrel mérte össze tudását, és végül az ötödik helyet szerezte meg a Tolna megyei Lengyelen.

–  Az Év Erdésze cím elnyerése megtiszteltetés, mindenki szeretné a magáénak tudni. Úgy gondolom, hogy nyerni megy oda az ember. A feladatok érdekesek, aktuálisak, és mindig van valami kis csavar bennük, ami kicsit szelektálja a mezőnyt – kezdte mesélni a korábbi versenyekhez fűződő viszonyát. A versenyek nagyon jó hangulatúak. Az utóbbi 4 évben egy kihagyással mindig részt vettem és 70-80%-ban ugyanazokkal az emberekkel találkozhattam. Szinte már baráti viszony alakult ki közöttünk.

Ön nagyon kevés ponttal maradt el a harmadik helyezettől…

– Bárki lehet győztes és sokan elmondhatják, hogy dobogóra kerülhettek volna, mert néhány pont elvesztése 3-4 helyezés visszaesést is jelenthet. Viszonylag kiegyenlített volt a mezőny, és elmondható, hogy nincsenek szakmailag nagy távolságok a résztvevők között. Amit még nagyon fontosnak tartok, hogy szerintem mindenki felkészülten érkezik és komolyan veszi a versenyt. Jó példa erre a meghívott 3 erdélyi és 1 felvidéki versenyző is, akik, noha fenyőrégiókban élnek és dolgoznak, ennek ellenére tájékozottak az itteni növényekkel és a magyarországi törvényekkel kapcsolatban is.

Van-e kedvenc versenyszáma?

Igen, a felismerés a kedvencem, tavalyelőtt meg is nyertem. Még Szegedre is elutaztam, hogy tanár segítségével készülhessek fel. Idén is elég jó eredményem született.

Van egy versenyszám, amiről már a kollégái is tudják, hogy valamiért egyik versenyen sem sikerült teljesítenie, idén azonban megnyernie is sikerült!

Igen, ez az élőfakészlet meghatározása körlapösszeg mérésével. Hiába gyakoroltam, éles helyzetben mégis sorra kinulláztam. Olyan ez, mint a vadászpuska: szem kell hozzá, kéz, és gyakorlat, mert ugyanazzal a vadászpuskával valaki 100 pontot lő, míg más 30-at.

Tervezi-e, hogy elindul a következő versenyen?

Most értem el a legjobb eredményt, előzőleg két versenyen is 9. helyezett voltam, de érdekes módon, ezt éreztem a legkönnyebbnek. Élveztem a versenyzést, az egésznek a hangulatát. És persze elmennék a következőre is, de a felkészülés, illetve a rá fordítandó idő egy kicsit visszatart. A mindennapi munka és az otthoni tevékenységeim is olyanok, hogy úgy érzem, nem tudok eleget készülni ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel nevezhetnék. Most is volt bennem hiányérzet, de ha már ott vagyok, akár a házi versenyeken is, igyekszem a maximumot nyújtani.

Véleménye szerint a szakmának mit ad ez a verseny?

Az gondolom, hogy nagy dolog, mert nem minden szakmában van ilyen típusú összefogás.  Dicséretes, hogy a szervezők felvállalják ennek a versenynek a megszervezését, főként ilyen színvonalon. Lehet, hogy nehezen születik meg a döntés a kollégák fejében, hogy elinduljanak, de ugyanennyi felkészüléssel, mint amit én befektettem, bármely kollégám megállná ott a helyét, ismerve hozzáállásukat, szakmai hozzáértésüket.

A verseny mindenféleképpen rangot ad! Ahogy már említettem, aki a döntőn részt vesz, nagyon komolyan felkészül és minél jobb helyezést szeretne elérni. Ez egy megtisztelő cím és lehet is érte becsülni a nyertest, mert megérdemli.

Az is remek, hogy összejön a szakma egy része és tapasztalatot cserélünk. Némi rálátásunk lesz, hogyan él, hogyan dolgozik a másik a mindennapokban. Baráti beszélgetések közben kiderül, hogy mindenkinek megvannak a saját szakmai vagy akár technikai problémái, és ezek megbeszéléséből is sokat lehet tanulni. De, amit még nagyobb jelentőségűnek tartok, hogy amikor felkészülünk erre a versenyre, sok olyan dolognak utánanézünk, tanulmányozunk, amit a saját munkánk során lehet, hogy nem tapasztalnánk meg a következő 5 évben sem. Ezzel a tanulással az ember mindenképpen nyer.

Ha nem szakmabelinek kellene ezt a versenyt bemutatni, mit mondana?

Az erdész nem rombol és csak kivágja a fát, mint azt a tévhit tartja. Mi aktív természetvédők vagyunk, és úgy kell védenünk a természetet, hogy a ránk eső feladatokat is elvégezzük, de utána igyekszünk visszaállítani az eredeti vagy ahhoz nagyon közeli állapotot. Ez nem egyszerű és mindig tarkítják újabb kihívások. A kívülállók láthatnák, hogy a munkánk mennyire színes és összetett.

Mindig ilyen szenvedélyes viszony fűzte az erdőhöz?

Gyermekkoromban a legnagyobb élményt az jelentette, ha a határt járhattam. Állandóan ott csavarogtam. A fához fűződő kapcsolatom már akkor kialakult: ha nem vettek volna fel erdésznek, akkor az asztalos szakmát választottam volna. A családomban nem volt előzőleg senki, aki ezen a területen dolgozott, és nagy volt az öröm, amikor a háromszoros túljelentkezés ellenére felvettek a szegedi erdészeti technikumba. Az ott eltöltött 4 év meghatározó volt az életemben. Az a tudás, szakmaiság megadta a munkához való hozzáállásomat, olyan útravalót kaptam.

Ekkor már tanulmányi szerződésem volt a NEFAG-nál, így az iskola befejezése után ott kezdtem el dolgozni. Azt sem bántam, hogy kapálnom kellett fél évig, sőt akár éjjel-nappal bent lettem volna a munkahelyemen, haza sem lehetett zavarni. Nagy tisztelettel tarozom akkori kollégáimnak, főként Tóth Gyuszi bácsinak, akitől a szakmát tanultam, és Donkó Károlynak, az akkori vezetőmnek, akinek a munkához való hozzáállását, korrektségét máig példaértékűnek tartom.

Úgy tűnik, nagyon jó helyzetben volt a kiváló tanárokkal, vezetőkkel és munkatársakkal.

– A kollégák most is segítik egymást, akár fiatalokról, akár idősebbekről van szó. A fiatalokra kitérve, akikkel a NEFAG Szolnoki Erdészeténél jelenleg kapcsolatban állok, nincsenek egyszerű helyzetben. Nem tudnak annyit dolgozni tapasztalt erdész szárnyai alatt, mint amire régebben lehetőség adódott. Most ezek a fiatal szakemberek önállóságra vannak utalva, pedig a szakmát megtanulni egy tapasztalt erdész mellett nagy segítség. Én is szívesen átadnám a tapasztalataimat bármely kollégámnak, mert különleges emberek, elhivatottságukat tekintve mindenképpen azok.  Véleményem szerint az egész erdész szakma ilyen.

Ön 34 éve dolgozik a NEFAG-nál, korábban Karcag-Apavárán kerületvezető erdész-vadászként, jelenleg pedig a Jászságban.

– Nem ritka dolog az, hogy egy erdész hosszú évtizedekig a pályán marad, mert ez egy hivatás. Az erdész szimbiózisban él az erdővel. Más szakmában is el lehet tölteni évtizedeket, és a jó szakember mindenhol kell is, de egyik szerszám ugyanolyan, mint a másik, bárhol legyen is az. De két egyforma erdő nincsen! Egy erdőnek múltja, jelene és jövője van, és benne kell lenni, hogy a naponta történő változásokat követni lehessen. Összességében azonban mindegy, hogy az ember arannyal vagy sárral dolgozik, az a lényeg, hogy legyen mestere a szakmájának. Az erdő számomra azt jelenti, hogy az ember a helyén érzi magát és akkor tudja meg, mit is ad, amikor nem lehet benne. Talán megálltam a helyemet, akárhol is dolgoztam, és vannak olyan dolgok, amire büszke lehetek.