Jó úton, az elődeink nyomán

Jó úton, az elődeink nyomán

A NEFAG Zrt., az Alföld erdősültségének növeléséért küzdő erdész elődeihez hűen, az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Programban immáron harmadik éve végez a vagyonkezelésében álló, az Ország klímaváltozás hatásainak leginkább kitett területein erdőtelepítéseket, melyek összterülete mostanra elérte a 35 ha-t.

A kocsányostölgy, szürkenyár, akác és nemesnyár főfafajú erdősítések 7 különböző település határában kerültek kialakításra, ezzel is segítve környezetük élhetőbbé tételét és a klímavédelmi célkitűzések teljesülését.

A telepítések során 62 ezer darab csemete elültetésére és 30 mázsa makk elvetésére került sor.

Az erdőmérnökeink által megtervezett telepítéseket olykor küzdelmes körülmények között, de a kitűzött nemes cél tudatában akadályt nem ismerve hajtottuk végre, remélve, hogy ezzel is utat mutathatunk a térségben található, mezőgazdasági művelésre kevéssé alkalmas földterületek tulajdonosainak egy alternatív és mindannyiunk számára kedvező hatással bíró területhasznosítás felé.