Tiszaigari Arborétum és Kulcsosház

Tiszaigari Arborétum és Kulcsosház

A 2016-2017 évben elvégzett felújítási és növényállomány fejlesztési folyamat végeredményeként új fényben tündököl a Tiszaigari arborétum. 
Már a bejárat előtt a megújult parkolóból impozáns látvány tárul az ide látogató elé. Fantáziadús tervező által megálmodott, remekül kivitelezett új fogadó épület várja az érkező látogatókat, akik egy igazi – mesterember által készített,- páratlan szépségű, kunkapun haladhatnak keresztül.  Az elmúlt évtizedekben többször is elkészített fejlesztési elképzelések és tervek most végre gyakorlati megvalósításra leltek. Az eddig irodaépületként funkcionáló épület kulcsos házzá történő átalakítása lehetővé teszi kutatók, iskolai táborozók, hosszabb idejű itt tartózkodását is.
A meglévő gazdasági épület felújítása munkások kulturált elhelyezését, a fenntartáshoz nélkülözhetetlenül szükséges műszaki eszközök, szakszerű tárolását oldotta meg. Megtörtént a sétautak részleges felújítása, teljesen kicserélték a növényjelző táblákat, de újjá épült az arborétumot körbe vevő kerítés is.
A növényállomány bővítésének folyamata egy 43 darabból álló tölgy fajtagyűjtemény kialakításával kezdődött el, melyet 65 cserje- és 14 rózsafajta ölel körül. A bemutatásra kerülő fafajokat, a helytörténeti érdekességeket új ismertető, eligazító táblák jelzik. A korábban kialakított gyűjtemény felülvizsgálata folyamatos, a kipusztult egyedek cseréje az arborétum új vezetőjének szakmai felügyelete mellett zajlik.
Az Arborétum alapító Széky Péter emlékének tisztelegve a NEFAG Zrt emléktáblát helyezett el az új kulcsos ház falán.

Az elkészült fejlesztés régi álom teljesülését jelenti mindazok számára, akik szívükön viselték a páratlan értéket képviselő gyűjtemény sorsát és aggódtak a létesítmény jövőjéért.  Az arborétumban zajló események önálló web oldalon lesznek követhetők

Széky Péter tiszaigari földbirtokos és hadmérnök 1867-évben a Habsburg kastélykertek hatására kezdte el a sétakertnek induló arborétum telepítését két kataszteri holdon. Széky a közeli területekről ültetett át több éves erős egyedeket, amelyek jobbára az Alföldön őshonos fafajokból álltak: kocsányos tölgy, fekete nyár, fehér nyár, tiszafa, berkenye, fehér fűz, magas kőris. Az ültetést úgy igyekeztek végezni, hogy az természet közelinek tűnjön.
Munkáját fia ifj. Széky Péter folytatta, aki kilenc holdra bővítette a kertet, barátja a szarvasi Bolza Pál segítségével 1874-ben.   Ekkor vette kezdetét a hazai domb és hegyvidéki elterjedésű fák cserjék, valamint a nem őshonos növényfajok telepítése a sétakertben, ami 1920-ig tartott. Az ültetvény gondozásában ápolásában, kezdetben Springer Antal kertész és Sánta István nyújtott segítséget. A sétakert mellett faiskolát is alapítottak, melynek növényi anyaga az ország számos arborétumában és közterén megtalálható. Az 1880-as évektől gyümölcsfával is foglalkoztak, a kastély közelében melegházat építettek, hogy a szaporítási munkákat itt kezdjék el. A II. világháború után folyamatos volt a fák kivágása, pusztítása. 1951-től a Szolnok Megyei Állami Erdőgazdaság kezelésébe adták az arborétum területét.
1954-ben kezdődött az értékek felismerése, majd ismét megindult a díszfaiskolai termesztés. 1958-ban a kertet 20 hektárra a növelték. 1976-ban az arborétumot országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánították.

 

 

Információ:

 

Az Arborétum látogatási rendje:
Az arborétum egész évben látogatható,
minden nap 8-17 óra között.
Belépőjegy ára 600 Ft/fő.

A belépőjegy a jegykiadó automatában váltható, mely a következő érméket fogadja el: 50 Ft, 100 Ft, 200 Ft.

Kulcsosház foglalási rendje:

Előzetes bejelentkezés szükséges! Érdeklődni: a 20-382-9563 telefonon Blaskó Mihály arborétum vezetőnél vagy az m.blasko@nefag.hu címen lehet.

Szállásdíj: 5.000 Ft/fő/éj, ami tartalmazza az Áfát. Gyermek kedvezmény 12 éves korig 40%. Ünnepnapokat érintő időszakban a foglalási időszak minden napjára (húsvét, pünkösd, karácsony, szilveszter) 50% felár kerül felszámításra, de minimum 30.000 Ft/éj/kulcsosház.

 

Ellátás a kulcsosházban: Egy időben csak egy vendégcsoporthoz tartozó személyek kizárólagos szálláshelyét biztosítjuk apartman jelleggel, akár 2 főtől! Szállás 4 db 4 ágyas szobában, a 4 db szobához 2 közös fürdőszoba biztosított. Ágynemű, törölköző a szállás díjában. A szállásdíj tartalmazza a közösségi hely és konyha kizárólagos használatát is. Egyéb szolgáltatások: Arborétum ingyenes látogatása, parkolóhely az arborétumban, főzési lehetőség szabadtűzön az arborétumban és tűzhelyen a kulcsosház konyhájában. Wifi nincs. Tv nincs. Mobil internet elérhető.

Rendezvények szervezése, helyszín igénybevétele:

A kulcsosházban a 20 fős terem bérlete 8000Ft/óra vagy 50.000 Ft/alkalom/nap. 24 órát meghaladóan egyedi ár képzés. Csak szabadtéri helyszín 1000 Ft/fő, de minimum 10 000Ft/alkalom, ami tartalmazza a belépőjegy díjját is. Az arborétumot csak olyan szabadidős tevékenységre lehet igénybe venni, ami nem zavarja az egyéni látogatók pihenését. Családos látogatóknak a tűzrakóhelyek használata a belépőjegy árában.

Szakmai arborétumi vezetés:

Előzetes bejelentkezés esetén csoportok részére szakmai vezetést biztosítunk 20.000 Ft/alkalom, ami a belépő díjat is tartalmazza.
Érdeklődni: a + 36-20-382-9563 telefonon Blaskó Mihály arborétum vezetőnél lehet. A Tiszaigari Arborétum minden hónapban szervezett programokkal is várja a látogatókat.

Kellemes időtöltést és felfedezésekben gazdag élményeket kíván a fenntartó

NEFAG Zrt. Szolnoki Erdészete
Tel.: (56) 523-010
Fax: (56) 512-120
E-mail:szolnok@nefag.hu